Marvel,és minden más

Marvel,és minden más

A S.H.I.E.L.D. ügynökei című sorozat kritika

2019. szeptember 15. - bindercsipesz

A cikk nyomokban spoilereket tartalmazhat!

A Marvel talán egyik legismertebb sorozata a, S.H.I.E.L.D. ügynökei, aminek az első része 2013-ban került nyilvánosságra, idén májusban, pedig már a 6. évadot láthattuk. Nézzük is, hogy mi történt ez alatt a 6 év alatt!shielcel.jpg

A Marvel filmekből már nagyon sokan ismerhetjük a S.H.I.E.L.D.-et, ezért ezt nem is igazán kell bemutatni. A történet lényegében annyi, hogy      Phill Coulson életben van, és egy nagyon különleges csapatot állított össze az ügynökségen belül. Phill és csapat kalandjait kísérhetjük végig az évek során.

1.évad

A legelső évad nagyon megfogott engem, mind a hangulata, mind a történet. Nagyon tetszett az, hogy (viszonylag) sok utalás történt a filmekre. Feltűnt például egy Asgardi nő is, valamint a visszatérő Hidrával is meg kellett küzdeniük, ami szintén jól mutatja, hogy a készítők követték a filmek idővonalát. (ez az évad Amerika Kapitány: A tél katonája előtt és után játszódik). A színészek is nagyon tetszettek, de róluk majd írok bővebben. A fő cselekményszál a Hidrával való harc volt. Egyik kissé lassan indult a sorozat, de én a kevésbe pörgős részeket is nagyon tudtam élvezni. Ez az évad tökéletesen felvezette a sorozatot, talán az egyik kedvencem lett.1.jpeg

2.évad

Új karakterekkel bővült a széria, többségük kellemes meglepetés, de akadnak azért fekete bárányok is. Feltűntek az Inhumansek (Embertelenek), ami egy nagyon érdekes húzás volt, ezzel a második évad teljesen más lett, mint az előző, de ez egészen jól állt neki. Sky múltját is megismerhettük, tulajdonképpen ő lett a főszereplő. Ward karakterét még mindig nem tudták elengedni, ami egy kicsit zavaró volt. Ebben az évadban, már egyre kevesebb volt a filmes utalás, viszont az Embertelen vonal kárpótolt ezekért. A karakterek nagyon jól működtek együtt, a finálé is érdekesre sikerült. Sok kérdés merült fel az emberben a végén, és a készítők nagyon érdekes irányba vihették volna a szálakat.

3.évad

Minden ott folytatódik, ahol a harmadik évad befejeződött. Simons egy másik bolygóra került, őt próbálta a csapat visszahozni. A másik világ hangulata nagyon tetszett, látszott, hogy nagyon átgondolt volt az egész. A Simonst alakító Elizabeth Henstridge nagyot alakított.  Érdekes évad lett, a szériának sikerült ismét újat mutatnia. Viszont, nem tudták elengedni Ward karakterét, és ismét ő lett a főgonosz, nyilván egy kicsit más megközelítésben. Nagyon szerettem a karakter az első évadban, de itt már meglehetősen zavart, sőt egy kicsit elcsépeltnek is gondoltam. Mindenesetre a finálét ismét sikerült nagyon szépen megcsinálniuk, és végre Grant Ward karakterétől is elbúcsúzhattunk, valamint egy újabb áldozat is felkerült a listára. Sky karaktere ismét sokat fejlődött, az évad végén látott reakció, pedig számomra teljesen érthető. Ez az évad után igen csak kíváncsi voltam, hogy tud-e majd valami mást, valami ’frisset’ mutatni a sorozat.izw.jpg

4.évad

Ez az évad más volt, mint a többi, hiszen nem két nagy részre, hanem három kisebbre bontották. A Ghost Rider, egy misztikus könyv, illetve a Váz nevű virtuális valóság. Az első pár rész számomra egy kicsit unalmas volt. Tetszett a Ghost Rider, de annyira nem fogott meg, mint vártam. A Vázban játszódott részek, viszont a kedvenceim lettek. Nagyon- nagyon jól össze lett rakva az egész. A színészek pedig fantasztikus alakítást nyújtottak, főleg a Lio Fitzet alakító Ian De Caestecker, illetve Mallory Jansen, aki Aidát, a főgonoszt alakította. A What If…? részek kifejezetten tetszettek. A finálé itt nem annyira jött be, kissé elcsépelt, elkapkodottnak gondoltam a csatát. Az egyik kedvenc évadom lett.

5.évad

Tökéletes zárása lett volna a szériának, de nem így tötént. Az Űrbe kerültek hőseink, ismét a Föld megmentése a cél. A Hidra még mindig itt van, és újabb tagokkal bővült. Az én szememben ez az évad eléggé ’semmijen’ lett. Úgy éreztem, mintha már a jelenetek nagy részét láttam volna, és sem az Űr, sem a földönkívüliek nem hatottak meg különösebben. Már nem volt olyan szerethető, a karakterek eléggé sablonossá váltak. Daisy és a főgonosz Graviton harca nem lett valami ütős. Ebben az évadban már kifejezetten soknak gondoltam Daisyt, a képességei már már egy istenéhez ért fel, ami nagyon nem tetszett. Fitz halála nagyon szívszorító volt, de A lezárás viszont szép lett, méltó búcsút kapott Coulson, ezért is lett volna ez a tökéletes lezárása a sorozatnak. Nem így történt, hiszen kaptunk még egy hatodik évadot, és a hetedik is vár még ránk.5_1.jpg

6.évad

Nem tetszett. Az eddigi évad a legrosszabb lett, amit láttam. Az, hogy visszahozták Coulson karakterét más köntösben (mint anno Wardot) kifejezetten nem jött be. Olyan szép lezárást kapott a karaktere, szerintem csak a nézettség miatt láttuk újra a képernyőn. A története is eléggé sablonos lett, nem tudott újat mutatni. Sajnos a Daisy-Fitz-Simons szál se volt számomra érdekes. Az, hogy Coulsonból gonoszt csináltak, sem lepett meg túlságosan. Szerintem a leggyengébb évad lett.

Most pedig kiemelnék néhány szereplőt, akik nagy kedvenceim lettek.

Philip Coulson (Clark Regg)

A legszerethetőbb karakter. Nagyon szépen megalkották a történetét, tökéletes vezető volt, mások életét mindig a sajátja elé helyezte. Jó ötletnek tartom, hogy beletették a sorozatba, a korábbi filmes szerepei miatt is már sokan ismerhették. A színész is nagyon szépen alakított Coulsont. Az a karakter, akit nem lehet nem szeretni.coulson.jpg

Leo Fitz (Ian De Caestecker)

A legérdekesebb karakter. Jelentős karakterfejlődésen ment keresztül, és sokkal több volt benne, mint az elsőre gondoltuk. Nem volt tökéletes, a Vázban történtek után megváltozott, nem az a kisfiú maradt, mint előtt. Ahogy teltek az évek Ian De Caestecker egyre jobban játszotta a karaktert, az ő színészi játéka tetszett a legjobban, csodálatosat alakított.fitz.jpg

Melinda May (Ming-Na Wen)

A legkeményebb karakter. Az elején kissé unszimpatikus volt, de aztán előbújt a valódi érző énje. A Coulsonnel való kapcsolata, a zűrös múltja, az, hogy a S.H.I.E.L.D-nek szentelte az életét egyre jobban megszeretette velem a karaktert. A harcjelenetei, pedig kiválóak voltak. Külön elismerés Ming-Na Wennek, hogy a harcok nagy részét ne düblőr játszotta, hanem ő maga.may.jpg

Összességében egy jó sorozatról beszélünk, amit minden Marvel rajongónak látni kell, de az évek során a színvonal egyre csak csökkent. Sajnos voltak hullámvölgyek, egyre több. Kíváncsian várom, hogy ezek után mit fognak kihozni a hetedik, és egyben utolsó, évadból.

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelesmindenmas.blog.hu/api/trackback/id/tr8615093166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása