Márciusban debütált a Marvel második olyan sorozata, ami kapcsolódik az MCU-hoz, ez pedig a The Falcon and the Winter Soldier (magyarul a Sólyom és a Tél Katonája). Na de van-e olyan jó, mint a WandaVision? Kritikánk spoilermentes.

A sorozat felépítése sok helyen eltér a WandaVision-étől. Összesen hat epizódból áll, azonban egy epizód nagyjából 45-55 perces. Viszont nem csak a részek számában vagy a játékidőben tér el, hanem a történetvezetésben is, illetve sokkal több akciót is tartalmaz. Míg a WandaVision sokkalta lassabban épült fel, a TFATWS belecsapott a történések közepébe és pörgősebb, dinamikusabb részeket tett le az asztalra. Ez persze nem hátrány a WV-nek, hiszen annak a szériának az a műfaj volt a megfelelő, a TFATWS-nek pedig az Amerika kapitány stílust kellett folytatnia.

A történet nagyjából a Végjáték után négy hónappal veszi fel a fonalat. Sam Wilson visszautasítja a pajzsot és szabadidejében a testvérének segít a szüleitől megöröklött hajó körül, Bucky pedig pszichológushoz jár és próbál megbocsátást nyerni, illetve segíteni azoknak a családoknak, akikben kárt tett, mint a Tél katonája, valamint szeretné végre lezárni a múltját. A sors azonban összehozza őket, amikor is egy csapat szuperkatona-szérumot lopott, hogy megvalósítsák a kicsit sem klisés terveiket. Ja és ha ez mind nem lenne elég, egy új Amerika kapitány is a színre lép, John Walker képében.

A történet összetettnek tűnik, azonban annyira mégsem az, hiszen semmi „nagyot” nem tartogat magában, azonban a szuperkatonák feltűnése és John Walker megjelenése sokkal érdekesebé, színesebbé teszi a felállást. Ami még érdekes a sorozattal kapcsolatban, az az, hogy a széria foglalkozik a szuperhősök életével és bemutatja, hogy milyen mindennapi kihívásokkal küzdenek.

Térjünk rá a karakterekre, először is a két címszereplőre. Egyikük sem volt a nagy kedvencem, viszont most közelebb kerültek a szívemhez. Sam Wilson még mindig nem a Marvel legérdekesebb karaktere, azonban most egy sokkal jobb képet kaptunk a személyiségéről, illetve a családi hátterét is megismerhettük (ami egy filmben valószínűleg nem működött volna a szűk játékidő miatt). Bucky-t is sikerült egy érdekes karakterré avanzsálni, hiszen kiderült, hogy milyen mentális problémákkal is küzd, illetve megmutatták, hogy mennyire erősen próbál egy jobb emberré válni. A kapcsolatát Steve-vel pedig az is szépen tükrözi, hogy mennyire haragudott Samre, miután visszautasította a kapitány által rábízott pajzsot, ami ráadásul egy ismeretlen katona kezébe került.

Ha már az ismeretlen katona, térjünk rá John Walkerre, vagyis az új Amerika kapitányra, vagyis a U.S Agentre… Az ő karaktere egy hatalmas pozitívum volt a szériában. Először is szeretném megdicsérni Wyatt Russell alakítását. A szerepre tökéletes választás volt és látszik, hogy nagyon lelkesen dolgozott, mindent beleadott. Ám a sikeréhez nálam maga a karakter is rátett egy lapáttal. John Walker egy rendkívül összetett szereplő lett. Sikerült tökéletesen bemutatni az ő vívódását és ahogy haladt előre a sztori, egyre elborultabbá és elborultabbá vált. Remélem még vissza fog térni a jövőben (a lezárást tekintve ez biztosan meg fog történni).

Térjünk rá az alkotás főgonoszára, illetve antihősére, először is az előbbire. Karli-t Erin Kellyman alakította, aki szintúgy egy nagyon jó munkát végzett, azonban én magát a karakterét nem kedveltem. A motivációja nagyon klisés volt, illetve maga a karakter is unszimpatikus, csak magával törődött és mindenkit eltaposott, aki az útjába állt (szó szerint mindenkit). Így kettős szerepet töltött be, hiszen az alkotók próbálták őt megértetni velünk, talán még megkedveltetni is, viszont a karakter annyira unszimpatikus volt, hogy ez nem működött. A széria antihőse, pedig nem más, mint Zemo, aki végre visszatért a Polgárháború óta. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Zemo a közönség kedvencé vált. A rajongók többsége igazán megszerette őt. Röviden Daniel Brühl hozta a formáját. Akit még megemlítenék az Sharon Carter, aki szintén feltűnt. Hozzá kapcsolódik a széria egyik fordulata, amire lehetett számítani, viszont sok értelme nincsen, nem lett megmagyarázva.

Amiben nagyon erős volt a sorozat az az akciók. Az összecsapások szépen meg voltak koreografálva, lehetett szépen látni, hogy mi is történik. A sorozat nagyon erősen nyitott ilyen téren, az az első tíz perc valami elképesztő volt. Azt is meg szeretném említeni, hogy a Marvel most tökösebb volt, kicsit brutálisabbá tettek egy-két jelenetet. Persze nem olyan The boys szintű brutalitásra kell gondolni, viszont ez egy jó hír, hiszen látszik, hogy most egy kicsit bevállalósabbak lesznek. Remélem, hogy a Moon Knight még erre is rátesz egy lapáttal.

 A zenék is a helyén voltak a produkcióban, sőt, egy-két ismerős dallam is felcsendült, az egyik ilyen már a Polgárháborúban is hallható volt, aminek nagyon örültem, hiszen nem csak a felépítésében követi az Amerika kapitány filmeket a széria, hanem zenei stílusban is, ami a hangulatot megalapozta.

A poénok is a helyükön voltak, nem voltak kínosak, illetve a komoly helyzetek azok is maradtak, nem rontották el őket egy-egy poénnal. Az alkotás is összességében meglehetősen komoly volt, néhol egészen komoly témákat feszegetett.

Összességében egy, a WandaVisionnél összeszedetteb sorozatot kaptunk, ami sajnos rendelkezik a Marvel filmek legnagyobb problémájával: egy erős főgonosszal. Sam és Bucky karakterét sikerült jobban megismernünk, szóval a széria elérte a célját, valamint kaptunk egy rendkívül erős karaktert John Walker képében, akit még szívesen látnék a nagyvásznon. Az akciók látványosak voltak és végül hat dinamikus részt sikerült elkészíteniük az alkotóknak. A szériát 88%-ra értékelem.