Marvel,és minden más

Marvel,és minden más

Visszatért a mandalóri! - The Mandalorian második évad kritika/élménybeszámoló

2020. december 23. - bindercsipesz

Novemberben végre elérkezett a The Mandalorian második évada egy év várakozás után, ezért úgy döntöttem, hogy elhozom nektek a kritikáját, személyes véleményemet róla. Az irományom spoilereket tartalmaz, mert elég nehéz lenne azok nélkül beszélni erről az etapról.

 

the-mandalorian-season-2-poster.jpg

Rettentően izgatott voltam a második évaddal kapcsolatban. Ennek a legfőbb oka az, hogy Favreau-ék zseniálisan bántak a karakterekkel és egy nagyon érdekes sztorit húztak fel köréjük. Persze az első felvonásban néhány rész csak amolyan töltelék vagy filler volt, ettől függetlenül nagyon szerettem, mert szépen bővítette a Star Wars már így is hatalmas univerzumát.

Most azonban egy kicsit más elvárásokkal ültem le a gépem elé. Annak örültem volna a leginkább, ha most sikerül egy összetettebb, a részek kapcsolódási szempontjából szorosabb évadot összerakniuk, mert az előző évadban hiába voltak szórakoztatók és látványosak ezek a különálló részek, azért azt meg kell hagyni, hogy a történetnek haladnia kell.

Ilyen szempontból jobban teljesített az évad, most sokkal összetartóbbnak éreztem az epizódokat, azonban a „segíts nekem és segítek” szegmenseket most sem sikerült hanyagolnia a szezonnak. Persze valamit valamiért.

Az elején erősen nyitott az évad a maga 54 perces játékidejével, ami meghaladta az eddigiekét. Sajnos ezt a szintet nem tudták tartani, ezután a részek hossza fokozatosan csökkent, majd változóbb volt. A történet szempontjából is jól kezdett ez az etap, megismerkedhettünk a már Utóhatás trilógiából jól ismert Cobb Vanthal, valamint egy legendák beli utalás is helyett kapott az epizódban. Ami viszont a rész legérdekesebb jelenete volt csak az utolsó néhány másodpercre maradt. Boba Fett visszatért és ha már itt tartunk…

Az évad legfontosabb alkotóeleme most a fanservice volt. Nemcsak Boba tért vissza, de láthattuk Bo-Katan valamint Ahsoka Tano élőszereplős változatát is, ami a félelmeim ellenére rendkívül jóra sikerültek. Katee Sackhoff jól hozta Bo karakterét, a Klónok háborújába ő volt a szinkronhangja és meglepően jól festett vizuális szempontból is. Ahsokát már nem a jól ismert szinkronszínésznő játszotta, hanem már a pletykákban is elhintett Rosario Dawson, aki nagyon szépen bánt a karakterrel.

aaaa_3.jpg

És ha már karakterek, térjünk rá a főszereplőkre. Szerencsére karakterfejlődésből nem volt hiány. Din ment át a legnagyobb változáson, ugyanis a sorozat kezdésekor csak egy mandalóri fejvadász volt, aki próbált megélni ebben a hatalmas univerzumban, viszont ebben az évadban már egy érző „apuka” lett, aki a gyerekét mindennél fontosabbnak tartotta. Olyannyira, hogy miatta képes volt levenni a sisakját, hogy megszerezzenek egy fontos koordinátát, majd a záráskor Grogu (mert mint kiderült így hívják a csöppséget) előtt is tiszteletét tette, megmutatta az arcát, ami az eddigi legérzelgősebb jelenet volt.

Maga a gyermek is sok változáson ment keresztül olyan szempontból, hogy most már egy kicsit tájékozottabbak lettünk vele kapcsolatban. Mint kiderült Grogu egykoron a Jedi Templomban tanult, viszont a „tisztogatás”-kor valaki elvitte a templomból és rejtőzködnie kellett. A megmentőjének kiléte még azonban várat magára. Ezek az információk megosztották a népet. Sokaknak tetszett viszont akadtak olyanok is, akik jobban preferálták volna, ha továbbra sem tudunk meg róla semmit, vagy csak nagyon kevés információt. Nekem bejött ez a húzás, bár sok kérdést felvet.

Mellettük még Gina Carano és Carl Weathers is visszatért, mint Cara Dune és Greef Karga, akik továbbra is jól teljesítettek. Igaz Greef csak egy részben szerepelt vele ellentétben Cara azonban nagyobb szerepet kapott, és a fináléban is tiszteletét tette. A rosszak oldalát továbbra is Giancarlo Esposito erősítette, aki (mint azt megszokhattuk tőle) elképesztően teljesített. A karaktere még mindig nagyon karizmatikus, mikor a képernyőn van elviszi a showt. Viszont, amit én egy kicsit sajnáltam vele kapcsolatban az az, hogy bánhattak volna vele sokkal bátrabban is. A fináléban volt egy látványos ám annál rövidebb párbaja Mandoval, aki annak ellenére, hogy elméletileg Gideon jól forgatja a Sötétkardot könnyen legyűrte. Mellette még azok a Darktrooperek is csalódást okoztak, akiket sikerült nagyon izgalmasan felvezetni. Az évadban sok szerepet nem kaptak, a fináléban Mando megküzdött eggyel (ami nagyon epikusra sikerült), majd a többit nemes egyszerűsséggel kirepítette az űrbe. Gondoltam, hogy vissza fognak térni a hajóra és így is lett, azonban mikor megérkezett „a Jedi” akkor úgy hullottak, mint a legyek.

aaa_3.jpg

És ha már „a Jedi”. Luke Skywalker visszatért, méghozzá nem is akárhogyan. Szerintem jó munkát végeztek vele, látszott rajta, hogy CGI-al oldották meg a kinézetét, azonban mint az a stáblistából is kiderült Mark Hamill adta a hangját hozzá valószínűleg részben, ugyanis szerintem ügyesen kikeverték azt a hangsávot, ami a leginkább hasonlít a fiatal Luke-éhoz.

A látvány, mint azt már megszokhattuk most is zseniális volt, és olyan érzést keltett, mintha az előző évadhoz képest most sokkal többet áldoztak volna rá. Így olyan látványos jeleneteket kaptunk, mint a csata a krayt sárkánnyal, a pókoktól való menekülés, a cirkáló megszerzése, a Razor Crest harca a Tie-vadászokkal, Boba Fett visszatérése, a birodalmi bázisra való bejutás vagy Luke Skywalker elképesztő harci jelenete. Emellett a zenére sem lehet panaszunk, Ludwig Göransson most is a tőle elvárt módon teljesített.

Az évad zárásaként pedig Luke magával vitte Grogut, ami rettentő sok kérdést vet fel. Mivel Luke első tanítványa Ben volt, így vagy minimum hat év telt el az első és a második évad között vagy Luke nem fogja tanítani Grogut. Ugyanis: Ben a yavini csata után öt évvel született. Tíz éves volt mikor Luke elkezdte őt tanítani (tehát a yavini csata után tizenötben). A Mandalorian első évada a yavini csata után kilenc évvel veszi fel a fonalat. Tehát ez az egész matematikailag nem jön ki. Remélem ezt sikerül okosan megmagyarázniuk, azonban, ha Luke visszapasszolná a gyermeket Mandonak úgy, ahogyan azt Ahsoka tette, akkor az egy elég elcsépelt megoldás lenne.

Emellett még az is érdekes, hogy mi lesz Mandalore sorsa. Vajon most Din lesz az uralkodó? Tényleg meg fog küzdeni Bo-Katannal a hatalomért? Ezek a kérdések még várhatnak több mint egy évet. Ami még érdekes a lezárással kapcsolatban, az a stáblista utáni jelenet (igen, az utolsó epizód végén volt egy stáblista utáni jelenet), amiben kiderült, hogy kapunk jövőre egy Boba Fett sorozatot. Vagy könyvet, ez még nincs tisztázva.

Összességében egy az előzőnél sokkal jobb évadot kaptunk, tele akcióval, drámával és ami a legfontosabb, hogy tökéletesen vitték tovább Din és Grogu kapcsolatát. Hogy mit hoz a jövő az egy nagyon jó kérdés, de még minimum egy évet kell várni a válaszok megkapásához. Ezt az etapot 95%-ra értékelem.

Reméljük tetszett Nektek ez a cikk. További jó olvasást és mozizást!

mandalorian-pedro-pascal-yoda-flying-social-featured.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelesmindenmas.blog.hu/api/trackback/id/tr3716355922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása