Marvel,és minden más

Marvel,és minden más

A Gyűjtő eddig ismert gyűjteménye

2020. június 21. - bindercsipesz

Ma egy érdekes cikkel készültünk a számotokra. Taneleer Tivan, azaz a Gyűjtő gyűjteményéről lesz szó. Őt már jól ismerjük a Galaxis őrzői első részéből, viszont a gyűjteményéről szinte semmit nem tudunk, úgyhogy most összegyűjtöttük az eddigi ismert tárgyait és lényeit.

colli.jpg

A Gyűjtő múzeuma a Tudástérben található, ahol Tivan különleges tárgyakat és fajokat tart számon. Először a Thor: Sötét Világ-ban tűnt fel, majd később a Galaxis őrzői és a Végtelen háborúban is kapott kisebb-nagyobb szerepet. Elképzelhető, hogy a karaktert már nem fogjuk viszont látni a filmekben, a gyűjteményét lerombolták, viszont azt megerősítették, hogy a karakter életben van.

1.Aether

A valóság kő is a gyűjteménye részét képezte. Az asgardiak adták oda neki, mivel úgy gondolták, hogy jó kezekbe lesz Tivan-nál. 5 évig sikerült is magánál tartania, ám a Végtelen háború idején Thanos megszerezte tőle.

2.Cosmo, az űrkutya

Cosmo, mint sok más élőlény, a Galaxis őrzőiben tűnt fel egy-két jelenetben. Őt a szovjetek küldték az űrbe, viszont egészen a Tudástérig eljutott. Amit azon sokan nem tudnak, hogy az útja során sok-sok kozmikus sugarat elnyelt a teste, ennek köszönhetően telepatikus képességei vannak. Később a Tudástér biztonsági főnökévé vált, sőt a képregényekben egy ideig még az őrzőkhöz is csatlakozott.

3.Howard a kacsa

Howardot a 70-es években hozták létre. Később saját filmet is kapott. Egy jó kis easter eggként pedig feltűnt a Galaxis őrzőiben, sőt még a Végjáték végső csatájában is láthattuk őt, ahogy harcra készen áll egy pillanatra.

  1. Madár hüvely/ báb

Ez a báb 2014-ben elég nagy port kavart. Sok képregényrajongó ugyanis azt hitte, hogy ez Adam Warlock bölcsője. Később kiderült, hogy nem az, viszont sokakat így is sikerült összezavarni. James Gunn elmondta, hogy ez csak egy „szórakoztató dolog”, amit a képregényekben látott és szerette volna, hogy szerepeljen a filmben.

huvely_v_mi.jpg

5.Sötét elf

A Gyűjtőnek sikerült valahogyan elfognia még egy sötét elfet is. Egyes feltételezések szerint ezt a lényt az asgardiak adták neki, mikor a valóság követ is. Ugyan úgy, mint sok más lény, ez is az őrzők első filmjének egy jelenetében bukkant fel.

  1. Chitauri

A sok érdekes lény mellett még egy chitauri is található. Úgyszint az őrzők első filmjében, mikor Mordály összenéz Cosmo-val, a háttérben megfigyelhető, a Bosszúállókból már jól ismert lény. Azt itt sem tudjuk, hogy hogyan került Tivanhoz, egy dolog azonban biztos: hogy ez nem egyike, a New York-i csatában látható chitaurinak.

  1. Csigák

Még egy érdekes easter egg. James Gunn egyik filmjére utalnak ezek a csúszómászók, méghozzá a 2006-os Slither-ben jelentek meg ezek az álltatok. 

slugikak.jpg  

8.Jégóriás

A chitauri és a sötét elf mellett itt van még egy olyan lény, ami már feltűnt más Marvel-es filmben. Az előző kettőhöz hasonlóan úgyszintén nem tudni, hogy hogyan került Taneleer Tivan birtokába egy ilyen különleges lény.

  1. Krylori

Egy újabb lény bővíti ezt a listát. Egy rózsaszín bőrszínű lény is feltűnt James Gunn első Marvel filmjében, ami csak egy krylori lehet.

kry.png

10.Hurctariai

Az előző fogságban lévő földönkívülihez hasonlóan erről a lényről sem tudunk semmit, azon kívül, hogy tudjuk, hogy a Gyűjtő gyűjteményének egy tagját képezi.

11.Nasa űrruha

Úgy tűnik nem csak Cosmo volt az egyetlen földi lény Tivan kollekciójában. Egy Nasa űrruha is feltűnik egy pillanatra a háttérben. Azt nem tudni, hogy aki használta a ruhát jelenleg hol van, lehetséges, hogy már nem él.

12.Xeroni

Még egy olyan más bolygóról származó egyed, akiről semmit nem tudunk. Ő a Thor: Sötét világban tűnt fel.

xe.png

  1. Egy küklopsz földönkívüli

Ez az egy szemű űrlény nagyon hasonlít Guillermo del Toro-nak az egyik kreált lényére a Hellboy-ból. Ennek a fajnak nincs semmilyen képregényes eredete.

14.Óriás pillangó

Gunn kijelentette, hogy nagyon sok lény csak a film kedvéért volt elkészítve. Ez a gyönyörű pillangó is ide tartozik, ami nem áll semmilyen összeköttetésbe egyetlen Marvel képregénnyel sem.

  1. Növény

Egy különös növényt is láthattunk a nagyvásznon. Elképzelhető, hogy vannak képregényes eredetei, de az sincs kizárva, hogy ezt is csak a film kedvéért hozták létre. Mindenesetre, elég nehéz beazonosítani.

Ezek voltak azok a lények, amiknek tudjuk az eredetét (vagy képregényes, vagy csak a film kedvéért készültek el). Viszont van néhány olyan lény, amik különlegesek mégsem tudunk róluk semmit, mert nem lehet kivenni, hogy mik is akarnak lenni. Most ezek következnek. 

  1. Fomalhauti

A fomahaultik a Pumor bolygóról származnak. Amőba szerű lények, amelyek gyakran megjelennek a Thor képregényekbe. Van rá esély, hogy ez a lény is egy olyan élőlény, de az is lehetséges, hogy csak valamiféle polip.

17.Egy magas űrlény

Egy nagyon magas űrlény is megtalálható a Gyűjtő múzeumában. Itt is van néhány találgatás, hogy mi lehet, ám az biztos, hogy egy humanoid faj tagja.

18.A pusztító

Egy pusztítóra hasonlító alak is fellelhető a gyűjteményben. Nem elképzelhetetlen, hogy miután Thor legyőzte a monstrumot, Tivannak valahogyan sikerült megszereznie a Földről.

Ennyi különleges lényt és tárgyat sikerült összeszednünk, amik biztosan a Gyűjtő gyűjteményének a részét képezik. Van néhány olyan dolog is, amiben nem vagyunk biztosak, hogy mi is akar lenni. Remélhetőleg ezeket a kérdéseket később, ha nem is az őrzők harmadik részében, de megválaszolják.

Reméljük, hogy hasznosnak találtátok ezt a cikket! További jó mozizást!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelesmindenmas.blog.hu/api/trackback/id/tr6715905148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása