Marvel,és minden más

Marvel,és minden más

Csernobil című sorozat kritika

2019. november 09. - bindercsipesz

 

Az HBO sajátgyártású sorozata idén májusába debütált. Ekkoriban szinte csak erről lehetett mindenhol hallani és olvasni. Sokan a világ legjobb sorozataként emlegetik, az első (és nagy valószínűséggel nem az utolsó) díját már szeptemberben bezsebelte, amikor az Emmy díjátadón a Legjobb minisorozat címet elnyerte.csern2.jpeg

 

Lássuk is, hogy mitől ilyen jó ez az 5 epizódot számláló széria!

A történetet nyílván mindenki ismeri, jóval a sorozat megnézése előtt is tisztában voltunk a történtekkel (még ha nagyon alapszinten is), ezért ezzel most nem is húznám az időt.

A sorozat úgy kezdődik, ahogyan végződik. Ezzel most többet nem is árulnék el, a lényeg az, hogy az egész összefügg.

Pozitívumok:

Történelmileg hűek maradtak a készítők, sehol nem szépítették a dolgokat, pontosan úgy ábrázolták a történteket, ahogy azok ténylegesen megtörténtek. Természetesen beletettek néhány kitalált szereplőt (amivel nincs is baj), ezzel is csak még izgalmasabbá tették a Csernobilt.

Tökéletesen ábrázolták a 80-as éveket a Szovjetunióban. A ruhák, a berendezés, a helyszínek mind-mind megteremtették a szocialista hangulatot. Nagyon érdekes volt látni ezt a kort, igazán élethűen ábrázolták.

A karakterek egyáltalán nem unalmasak, érdektelenek, mindegyikőjük önálló, akit szeretni kell azt szerettük, akit utálni azt pedig utáltuk, viszont egyikőjük sem volt semleges.csern3.jpg

Magát a robbanást (amikor a bíróságon is voltak), nem túl tudományosan mondták el, tehát az átlagember is megértette. Az egész folyamat nyomon követhető volt, sehol nem vesztek el a részletekben.

A hangulata nagyon -nagyon nyomasztó volt (de hát mi más is legyen?!), az embernek egy-egy rész megnézése után az élettől is elmegy a kedve.

Az, ahogy felvezetik a tragédiát, hogy mi miért történt, és, hogyan történt szintén tökéletesen lett megalkotva. Illetve a zenét is szeretném kiemelni, hiszen nagyon jól választottak, mindig az adott szituációnak megfelelő zenét tettek be, (amitől nagyrészt), még inkább nyomasztó lett a hangulat, ezáltal a történésekbe is jobban bele tudtuk magunkat élni.

A sorozat után a néző garantáltan elkezd érdeklődni a tudományok iránt. Ez abból a szempontból is jó, hogy a mai világban (sajnos) nem az okos és intelligens emberek az elfogadottak (főleg a fiatalok körében), hanem inkább a külső számít. A Csernobil után biztos lehetsz abban, hogy ez (még, ha csak egy kicsit is) megváltozik.chernobyl_1.jpeg

Sehol nem volt üresjárat, az események mindig pörögtek, és az 5 rész is bőven elég volt rá. Se nem volt kevés, se nem volt sok, pont tökéletesen jött ki a lépés.

Mint már fentebb említettem, úgy végződik, ahogyan elkezdődött. Ezt nem sok sorozatban láttam még, viszont kifejezetten tetszett, így nem maradt bennem hiány, hiszen bezárult a kör.

A mai ember számára nagyon-nagyon tanulságos. Valószínűleg mindenki mást szűr le a történtekből, de az biztos, hogy abban egyetértünk, hogy a legfontosabb konklúzió az, hogy a hazugságok hálója mennyire befolyásolja az életünket, hiszen „Minden hazugság, amit elmondunk adósság az igazság felé, és előbb vagy utóbb ezt a tartozást ki kell fizetni.”

Karakterek:

Legaszov Valerij: A széria főszereplőjének mondható, egy nagyon szerethető karakter, aki odaadó és segítőkész valamint nem utolsósorban önfeláldozó jellem. Az utolsó epizód végi tette igazán megható. Bebizonyította azt, hogy mekkora ’harcos’, illetve megmutatta, hogy nem csak a katonák a harcosok, hanem, hogy a háttérben lévő emberek is milyen sokat tesznek és mennyit számítanak. Természetesen a színész is fantasztikusan alakított.jared-harris-asvalery-legasov-in-chernobyl-on-hbo.jpeg

Borisz Scserbina: Jelentős karakterfejlődésen ment keresztül, a sorozat végére félretette az egóját, és már csak az emberi életek számítottak neki. Nem hiába mondta azt Legaszov, hogy a lehető legjobb embert küldték Csernobilba.f114b94f-80c2-4d3a-9335-4c85094c8cd9-fbd44e993a1830da1c1fab818daa7b4997fdd5a4b2f17ecb14b57dbe9fde86cf.jpg

Komjuk Uljana: Ő képviselte a női nemet a tudósok között. Nagyon jó párost alkotott Legaszovval. Jó ötlet volt őt beletenni, egy kis finomságot, nőisséget vitt a szörnyű időkbe is. Érdekesség, hogy ő az egyetlen kitalált szereplő a sorozatban.komjuk.jpg

Összegzés: Fantasztikus sorozat, ami görbe tükröt tart elénk. Tökéletesen bemutatja a történteket, több hasonló témájú sorozatra lenne szükség, hiszen nagyon sokat lehet belőle tanulni, és megismerni a múltunkat. Negatívumot nem is tudok róla írni, ami valljuk be nem meglepő. A világ egyik, hanem a legjobb sorozata, 100%-ra értékelem.

Remélem tetszett nektek ez a cikk, további jó olvasást, mozizást!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelesmindenmas.blog.hu/api/trackback/id/tr515298932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása