A héten mozikba került a DC univerzum legújabb alkotása a Joker, ezért elhoztam nektek a kritikáját.
Mielőtt még beültem a terembe sok dolog kavargott a fejemben. Kezdjük ott, hogy nem is tudtam, hogy pontosan mire is számítsak. Azt sejtettem, hogy nem lesz benne annyi akció jelenet, mint általában a képregényfilmekben, viszont izgalommal tele volt. A filmre nagyon nagy elvárásokkal ültem be, a rengeteg pozitív kritika miatt, lássuk, hogy mit kaptunk.
Röviden ismertetném a történetet. Arthur Fleck egy különös betegségben szenved, gondoskodik az édesanyjáról, és még a világ is kitaszítja. Ám egy gyilkosság után megváltozik az élete, elkezd a múltja után nyomozni, és „véletlenül” kitör miatta egy kisebb forradalom.
Szóval a történet izgalmasan hangzik, és mint már említettem az is. Az utóbbi időben egyáltalán nem láttam ilyen, és ehhez hasonló filmet. Először Joaquin Phoenix játékára térnék ki. Ez az ember nagyon sokat dolgozott, hogy elérje a kívánt eredményt (itt kiemelném azt, hogy 23 kilót fogyott a szerep kedvéért). Nagyon sokat gyakorolta például Joker tipikus nevetését. Nála jobb választást el sem tudnék képzelni. Nagyon jól adta át a karakter drámáját, és azt, hogy már az alapból őrült állapotból hogyan jut el a még őrültebb (még gyilkolni is képes) állapotba. Robert De Nirot is kiemelném, igaz ő nem szerepel annyit, mint a címszereplő, de mégis jól hozza a karakterét.
Az alkotásnak nincs több nagyobb szereplője, talán még Thomas Wayne-t említeném meg, vagy a címszereplő „szerelmét” Sophie Dumond-ot (akinek csak most tudtam meg a nevét miután utána olvastam). Ez tehát azt jelenti, hogy a rendező teljes mértékben Arthur-ra, és az ő problémáira, lelki világára szerette volna tenni a hangsúlyt.
A 80-as évekbeli stílusnak is nagyon örülök. Egyrészt azért, mert így nem foglalkozunk a DC univerzummal, annak szereplőivel és történéseivel (bár volt a film végén egy elég nagy utalás rá), másrészt pedig azért, mert borzasztóan jól állt a karakternek ez a stílus. Még az átlagembereknek is jót tett, ugyanis a háború utáni időkben, az emberek frusztráltak, sokuknak nincs munkahelye, de azért valamiből meg kell élni.
Ebben a cipőben jár a „főhősünk” is (aki inkább antihős, mintsem főhős), akinek az életében sorra jönnek a negatív dolgok. Egyszerűen mindenki beleköt, mert más. Hiába sulykolja belé az édesanyja, hogy légy boldog, Gotham városának mocskában nagyon nehéz pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. És itt nem csak a kitaszított „tragédiája” szerep kerül előtérbe, hanem a gazdag-szegény kapcsolat is, amire őszintén szólva nem számítottam, viszont nagyon is jól sült el.
Ami még érdekes volt, az a társadalomkiritka, ugyanis kihangsúlyozza a film, hogy az emberek nem bánnak megfelelően az embertársaikkal, illetve azt, hogy senkinek nincs önálló gondolata. Ezzel kapcsolatban kiemelnék egy jelenetet, amiben Arthur anyja azt mondta, hogy az egyik polgármesterjelölt azért lenne jó választás, mert a tv-ben azt mondták (ismerős helyzet, nem?).
Egy dolgot megjegyeznék egyes emberek gondolataival kapcsolatban. Sokan azt feltételezték, hogy ez a film lökést ad a hasonló helyzetű embereknek, és „előidézi” egy-egy tragédia bekövetkeztét. Szerintem ez egyáltalán nincs így. Nincs olyan ember, aki beül erre a filmre, majd hirtelen puskát ragad. Akinek egyébként is valamilyen problémája van, az előbb utóbb úgy is megtenné, amit nem lenne szabad.
Szóval visszatérve magára a filmre. Szerintem a világon élő emberek nagyon kevés része fog tudni azonosulni a figurával. Aki beül és megnézi a filmet, egy pillanatra sem fog együtt érezni Arthur-ral, sokkal inkább sajnálni fogja a karaktert. Azok a dolgok, amiken keresztül ment nem véletlenül vezettek oda ahova. Ehhez nyilván hozzájárult a betegsége is, meg persze az is, hogy fejben nincs minden rendben.
Ahogy haladt előre a történet, úgy kezdtek az események is felgyorsulni. A film első felébe egy igazi drámát kaptunk, ám utána beletettek némi akciót is. Ettől függetlenül az alkotás teljes mértékben egy dráma lett (vagy inkább akció dráma). Azt is kiemelném még, hogy nem minden az, aminek látszik. Volt néhány jelenet, aminél elgondolkodtam, hogy ez a valóság vagy csak képzeli, de aztán mindig jött egy jelenet, ami eldöntötte, hogy melyik is. Röviden tehát a drámát a maximumra emelték, és olyan dolgokat tett, amiket nem is sejtettem volna, még meg nem történtek.
Sokan nem biztosak benne, még be nem ülnek, hogy van e benne utalás a DC univerzumra. Mint már említettem a produkció végén van egy, ám feltűnik benne a fiatal Bruce, valamint a szülei is, viszont az „ifjú Batman” apja egyáltalán nem barátságos. Annak ellenére, hogy a történet a 80-as években játszódik, sikerült belehelyezniük az univerzumba.
Beszéljünk a brutalitásról. A film 16 éven aluliaknak nem ajánlott. Vannak is benne káromkodások (annyira nem sok) és egy-két brutális, és véres jelenet, de azért annyira nem kell durva gyilkolászásra számítani.
Amit még ki szeretnék emelni, hogy a film teljes mértékben a „földön jár”. Itt arra gondolok, hogy nincs benne semmi olyan dolog, ami a való életben nem történhetne meg. Persze nincs rá nagy esély, hogy egy gyilkos bohóc miatt egy teljes város a feje tetejére áll, és mindenki kukát gyújtogat meg vandálkodik, viszont nincs is benne repülő szuperember, aki lézereket lő ki a szeméből. És nem csak ebben tér el az eddigi képregényfilmektől, hanem a felépítésében is, és abban, hogy nincs benne annyi akció.
Negatívumnak talán azt emelném ki, hogy csak egy konkrét karakterre helyezi a hangsúlyt, de különösebben ez sem nagy probléma. Nem mozgat meg sok szereplőt, de ez jól áll neki.
Egy nagy dolgot sikerült elérnie a filmnek, legalábbis számomra. Végre újra sikerült lesokkolnia egy alkotásnak. Legutóbb a Bosszúállók: Végtelen háborúnak sikerült, a lezárása miatt, most azonban ennek is összejött. Egyszerűen olyan hirtelen történtek a végén a dolgok, plusz még a zene is rátett egy lapáttal.
Szerintem Todd Philips nagyon jó munkát végzett, örülök, hogy elvállalta ezt a produkciót. A DC pedig elkezdett egy nagyon jó úton haladni, és végre elszakadt a Marvel-től, és attól, hogy a Marvel-éhez hasonló filmeket gyártson. Ezek a sötétebb hangvételű alkotások sokkal inkább illenek a stúdióhoz, mint a humoros filmek.
Összességében egy nagyon komoly, megrázó és elképesztő filmet kaptunk, ami egy hatalmas társadalomkritika, és jogosan teszi fel a film a kérdést, hogy most akkor a világ bolondult meg? És ez a mai világra is tökéletesen igaz, hogy az emberek tévhitben élnek és nem tisztelik, nem ismerik el a másikat. Egy Oscar esélyes filmet kaptunk, és ki merem jelenteni, hogy Phoenix Joker-e lett a legjobb az eddigiek közül (pedig Heath Ledger-é is nagy kedvencem). A filmet 92%-ra értékelem.
