Marvel,és minden más

Marvel,és minden más

Pókember legnagyobb ellenfelei- Baljós Hatos ismertető

2019. augusztus 13. - bindercsipesz

A következő Pókember filmben valószínűleg a Baljós Hatos (Sinister Six) lesz az ellenfél ezért úgy gondoltuk, hogy ismertetjük a szereplőit, hogy a filmbe kik lesznek (szerintünk) a tagjai és hogy a képregényekbe eddig kik voltak.

 

sinister-six-spider-man.jpg

Történetük: Pókember folyamatos győzelmei után Doctor Octopus rájött, hogy társakra van szüksége, mert egyedül nem tudja legyőzni a hálószövőt. Kapcsolatba lépett az összes gazemberrel, akik harcba szálltak Pókember ellen. Csak öttel tudta felvenni a kapcsolatot. A levegő urával, Keselyűvel, az elektromos Electro-val, Kraven-nel a vadásszal, Mysterio-val az illúziók mesterével, és Homokemberrel. Ők voltak tehát az eredeti Baljós Hatos, akik megpróbálták megkeseríteni a Pókfiú életét.

Doctor Octopus tudta, hogy sokáig nem fogja tudni egyben tartani a csapatot, ezért gyorsan el is készített egy tervet, ami a gazembereknek dicsőséget ad, és ami során Pókember életét veszti. A Sinister Six minden egyes tagja kiválasztott egy helyszínt ahol harcolnak majd Pókemberrel addig a pontig ahol a Falmászó még nem volt.

Peternek is voltak problémái, mivel elvesztette az erejét és felkészült arra, hogy normális tinédzser életet éljen. Miközben magát okolta Ben bácsi haláláért, elvesztette az egyensúlyát és leesett egy ház oldaláról majd egy zászlórúdba kapaszkodott. Amikor visszatért a normális életébe, mint diák és fotós, nem tudta, hogy a Baljós Hatos rájött, hogy Betty Brant nagy szerepet játszik Pókember életében és ezért elrabolták ő,t illetve még egy ártatlan embert is Peter nagynénjét, May nénit.

Ezután Keselyű figyelmeztette J. Jonah Jameson-t, hogy tájékoztassa Pókembert arról, hogy Betty-t túszul ejtették May nénivel együtt, és ha életben akarja őket látni, akkor meg kell küzdenie velük. Annak ellenére, hogy Peternek nem volt hatalma felvette a jelmezét és elment harcolni Electro-val egy elektromos üzembe. A csata közben Peter valahogy visszaszerezte az erejét (a feltételezések szerint ez egy pszichológiai blokk volt a nagybátyja elvesztése miatt) és könnyen legyőzte Electro-t.

aaa_2.jpg

Ezután Póki harcolt Kraven-nel is, aki néhány vadmacskával állította őt szembe, de őt is sikerült legyőznie. Miután legyőzte Mysteriot (aki az eredeti X-Men robotmásolatait használta), a Homokembert (aki csapdába ejtette a Falmászót és magát egy kamrába) és Keselyűt, Pókember kiállt Doctor Octopus ellen. Megküzdöttek, de Pókember ismét győzött. Ezután mind a hat gazember börtönbe került.

A Baljós Hatos visszatérése: Sok évvel később a gazemberek megszöktek a börtönből és bosszút akartak állni a Falmászón. Azonban egy tag „kiesett” mivel Kraven öngyilkos lett, ezért a Vészmanó ugrott be a helyére. Doctor Octopus ismét beszervezte a tagokat és elmondta nekik, hogy most legyőzik Pókit. Ám ez egy nagyobb terv része, ugyanis a doctor elhatározta, hogy a világ ura lesz a kokain függők megzsarolásával. Homokember azonban segített Pókembernek legyőzni a Sinister Six-et így megállították Doctor Octopus-t is.

Néhány hónappal később a csapat visszatért és idegen fegyverekkel vették át az irányítást a Föld felett. Homokember családját bombatámadás érte, és Homokember azt hitte, hogy Doctor Octopus támadta meg őket, mert elárulta őt. Ezután csatlakozott a Baljós Hatos többi tagjához. A tervük az volt, hogy közösen legyőzik Doctor Octopus-t.  

Addigra Octavius már megszerezte az adamantium fegyvereket és robot katonákat lopott. Octopus könnyen legyőzte a Baljós Hatos többi tagját, majd lelőtte Homokembert egy fegyverrel, ami üveggé változtatta a homok testét. Nem Octopus volt a felelős Homokember családjának meggyilkolásáért, hanem a Hatos többi tagja tette, hogy Homokembert Octavius ellen fordítsák. Octavius nem csak előre tudta a Hatos tervét, de még elő is segítette azt, sőt titokban fizetett Electronak, hogy gondoskodjon arról, hogy a Hatos újra összeálljon.

a_3.jpg

Az összegyűlt Sinister Six támadásra indult a lopott idegen fegyverekkel és technológiákkal és megtámadták a kibernetikára szakosodott intézményeket. A folyamat során számos hőssel találkoztak, mint Pókember, Hulk (mint professzor), Deathlok, Solo és még sokan mások. Egyedül Hulknak sikerült legyőznie a Baljós Hatost, de Octopus őt is megállította az adamantium karjai segítségével.

Végül Pókember és számos más hős szembeszállt a gazemberekkel mikor a Hatos éppen a Hydra bázis felé tartott, hogy megszerezzék az ottani technológiákat. A Sinister Six és a hősök (köztük Pókember, a Fantasztikus Négyes, Nova, Hulk, és Solo) megküzdöttek. A harc akkor ért véget mikor az Üvegtestű Homokembert majdnem megölte Doctor Octopus.

A Baljós Hatos már többféleképpen feltűnt, voltak heten és tizenketten is. Sőt volt, hogy még Venommal is találkozott a csapat.

Szóval a Baljós Hatosnak már nagyon sok variációja volt a füzetek lapjain. A filmekben még hivatalosan nem tűntek fel. A Csodálatos Pókember 2. részének a végén tettek rájuk utalást, ám a harmadik rész sosem készült el, ezért a Sinister Six sem látott napvilágot. Viszont mi reménykedünk, hogy a nagyvásznon is viszontlátjuk őket a jövőben az MCU-s Pókember keretein belül.

Eddig már egy pár tag feltűnt a filmekben: Keselyű az első rész főgonosza volt. Neki a társa a „Rengető” ami a képregényekben a Shocker (Sokkoló) nevet viseli. A stáblista utáni jelenetből kiderült, hogy Skorpió börtönben van, és nem csípi Pókembert. A Pókember: Idegenben-ben Mysterio volt a főgonosz, illetve mellette feltűnt Dimitri aki a képregényekben Cameleon (aki szintén Pókember ellensége).

aa_2.jpg

Tehát szerintünk ők lesznek a Sinister Six tagjai az MCU-ban: Keselyű, Sokkoló, Skorpió, Mysterio és Cameleon. De ki a hatodik? Mi Norman Osborn-ra tippelnénk, ugyanis ő pénzelné a csapatot (ismétlem szerintünk). De mellette még Doctor Octopus, Hydron (Flash a Pókember: Idegenben-ben említést tett rá, és mint tudjuk Hydron a Falmászó ellenfele a kockásokban), Kraven, Electro, Homokember és még sok más gonosztevő neve is felmerülhet. Az is előfordulhat, hogy nem lesz Sinister Six bár az sokak számára nagy csalódás lenne.

Hogy mi a terve a Marvelnek Pókemberrel az egy érdekes kérdés. Mivel kiderült a valódi identitása ezért a gonoszok könnyen rajta tudnának ütni. Mi azért reméljük, hogy előre megtervezték Kevin Feige-ék Póki útját az MCU-n belül, mert ha ezt nem tették meg és csak hasraütésre találták ki a film végi csavarokat, akkor abból jó dolog nem fog kisülni.

Reméljük tetszett nektek ez a cikk és hasznos információkat tudtatok meg a Baljós Hatosról! További jó mozizást!:)

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelesmindenmas.blog.hu/api/trackback/id/tr3515007578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása