Marvel,és minden más

Marvel,és minden más

X-men: Sötét Főnix kritika

2019. június 16. - bindercsipesz

A mozikba került az X-men: Sötét Főnix, és mint ígértük elhoztuk nektek a kritikáját.

 

a_1.jpg

Először ismertetném a történetet: 1992-ben járunk. Az X-menek egy vészjelzést kapnak egy űrsiklóról, amit egy napkitörés súlyosan megsebesített. Sikeresen kimenekítettek minden asztronautát, ám Jean magába szívja a napkitörés erejét és ezáltal a képességei felerősödtek. Jean nem képes kontrolálni az erejét és az X-menek ellen fordul. A lány véletlenül megöli SPOILERT és ezután Magnetohoz fordul, aki nem segít neki. Majd Jean megismerkedik Vuk-kal aki egy földönkívüli faj egyik tagja és maga mellé állítja a fiatal X-ment. Persze a főgonosznak vannak hátsószándékai, és megszerzi Jean erejének egy részét. Többet nem is nagyon mesélnék a történetről, már így is egy kicsit spoileresre sikerült.

Maga a történettel nincs akkora nagy baj első ránézésre, ám előfordul egy-két logikai baki, amire majd később kitérek.

Folytassuk a karakterekkel: A legnagyobb probléma velük, hogy a színészek belefáradtak a karaktereikbe. Nagyon úgy fest, hogy megunták már ezt az egészet, és nem is nyújtottak maximális teljesítményt.

  • Xavier egy hatalmas csalódás a filmben. A színész megunta X-professzort eljátszani. Maga a karakter nagyon semlegesnek tűnik, nem tudjuk, hogy mit akar az egész film alatt.
  • Scott is a negatív karakterek listájára sorolható (sajnos). Egész film alatt ugyan azt a semleges semmitmondó arcot vágta. Xavier legingább csak „csicskásnak” használta. Annak ellenére, hogy ő volt az egyik főszereplő sok helyen észre se vettük, hogy ott van.
  • Nicholas Hault az egyike azon keveseknek, akik még akartak is valamit kihozni a karakterükből. Érdekes volt Hank ahogy a film felénél egy 180%-os fordulatot vett, de ez jól illett hozzá. Ám sajnos még ő sem tudta megmenteni ezt a filmet.
  • Jean-t talán a pozitív szereplőkhöz sorolnám. Látszott, hogy Sophie Turner kihozott mindent magából, de sajnos ezt a főszereplőt más sem játszotta volna jobban.
  • Magnetoval kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. A képességeit maximálisan kihasználták a filmben, ám maga a karakter motivációja nem tetszik nekem.
  • Peter Maximoff is egy csalódás, mert nevetségesen keveset szerepelt a filmben.
  • Raven is egy mínusz. Jennifer Lawrence szinte semmit nem hozott ki a karakterből. Nagyon el lett rontva, nagy csalódás.
  • Még beszélnék egy kicsit a főgonoszról. Nagyon gyenge lett, azt sem tudtam, hogy benne lesz a filmben. A népének a történetéről szinte semmit nem tudtunk meg, ráadásul a cselekményszála kiszámítható és sablonos volt.maxresdefault_1.jpg

Negatívumok:

  • Szóval a logikátlanság... Jean az Apokalipszis végén úgy győzte le En Sabah Nur-t, hogy megszerezte azt a képességet, amit elméletileg a Sötét Főnixben kapott. Akkor most hogy is van ez???
  • A film első 45 perce valami borzasztóan gyenge és unalmasra sikerült. Nem tudom ki találta ki, hogy az első 15 percben zavaróan hangos legyen a zene, de ez teljesen kilökött a film történéseiből.
  • És ha már a zene. Egész film alatt (ami nem volt 2 óra) ugyan az a monoton zene ment. Az elején még tetszett, de a végére nagyon megutáltam és észre sem vettem, hogy az megy a végső csata alatt.
  • A főgonosz, mint már említettem, nagyon rosszra sikerült. Még a nevét se tudtam és még most se tudnám, ha nem néztem volna meg.
  • Ezt is már említettem, de ide is leírom. A színészek teljesen beleuntak a szerepükbe.
  • Kevés bevételt is hozott a film, amit a kritikusok már előre megjósoltak. Még a Kiskedvencek titkos élete 2 is több bevételt hozott, pedig ez egy mindent lezáró alkotás volt az X-menek életében.032.jpg
  • Pozitívumok: A látványt kimaxolták, de ez sajnos édeskevés vigasz a rajongók számára.
  • A szereplők közötti érzelmi kapcsolatra helyezik a hangsúlyt. Ez egyben pozitív és egyben negatív. Pozitív, mert láthattuk a szuperhősök emberi oldalát, de negatív, mert pl.: a Peter Magneto-s szállal nem kezdtek semmit.
  • Az akciójelenetek jóra sikerültek (vonatos harc, New York-i csata). Ezt azonban azért nem a látvány mellé írtuk, mert a pozitívumok listája már így is elég gyér.

A film bukásához egyéb tényezők is hozzájárultak. A bemutató dátumot halogatták, és néhány jelenetet (köztük a végső csatát is) újraforgattak, mert túlságosan hasonlított egy-két MCU-s alkotás befejezésére.

Nem erre a filmre vártunk 3 évet. Elkapkodott cselekmény, elkapkodott szálak, elkapkodott lezárás. Reménykedtünk abban, hogy kapunk egy szép, kerek befejezést, ám ahogyan ezt már megjósolták nem ez lett a vége. Az X-menek legújabb és egyben mindent lezáró utolsó kalandját 50%-ra értékeljük.

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelesmindenmas.blog.hu/api/trackback/id/tr7114895660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása