A héten került a mozikba Christopher Nolan legújabb filmje, a Tenet ezért elhoztuk nektek a kritikáját.

Nolan már nem egyszer lepett meg bennünket a filmjeivel. A jelenlegi filmes szakma egyik legnagyobb emberéről beszélünk, aki pontosan azért sikeres, mert tudja, hogy mit csinál és teljesen más perspektívából szemléli a dolgokat, mint mások. Ezért is van az, hogy az Eredet el sem készülhetett volna, hiszen kinek jutna eszébe az, hogy lehetséges mások álmaiból információt kilopni, vagy esetlegesen belecsempészni. Pontosan ez az az ok, ami miatt ez az ember olyan sikeres. El is készült a legújabb alkotása, ami most nem az álmokkal vagy az űrrel és az ismeretlennel kísérletezik, hanem az idővel. Lássuk milyen lett a Tenet.

A kritikánk, élménybeszámolónk teljesen spoilermentes, és spoileres részt egyáltalán nem tartalmaz.

A történetet csak egy pár szóban írnám le, hiszen tudjuk jól, ha Nolanről beszélünk, inkább jobb, ha üres fejjel ülünk be a moziba, mintsem úgy, hogy tudjuk a teljes sztorit. A főszerepben egy angol kém áll (John David Washington), akinek a feladata egy közelgő katasztrófa megállítása. A segítségére Neil (Robert Pattison) és Kat (Elizabeth Debicki) áll.

Őszinte leszek. Mikor elkezdődött a film az első bő 15 percben lövésem sem volt, hogy mi történik. Jó párszor lemaradtam, azonban a végén elkaptam a fonalat és teljesen tisztázódott minden. Azonban ne szaladjunk ennyire előre. Az első és legfontosabb kérdés: hogy jó lett e (mondhatni „Nolanes” lett e) a Tenet. A válasz nem ilyen egyszerű.

A produkció központjában az „időutazás” áll, azonban ezt másképpen oldották meg, mint ahogy eddig láthattuk a filmekben. Itt a szó szoros értelmében visszamegyünk az időben, tehát minden visszafele történik. Ez azonban nincs kihatással mindenkire, csak az időt utazó személyre. Emellett a filmben helyet kapnak olyan tárgyak, amik „fordítva” működnek. Ilyen például egy fegyver, aminek a lövedéke már a falban van, és a tárba kerül vissza. Szinte a film elején leszögezi egy karakter, hogy itt nem kell elveszni a részletekbe, hanem érezni kell az inverzió minden mozzanatát.

A főszerepben a főszereplőnk áll (milyen meglepő), viszont azért hívjuk így, mert a David Washington által alakított karakter is így hivatkozik magára, és az alkotásból nem derül ki a neve. Igaz nagyot nem alkot, de sikeresen elviszi a hátán a mozit, és karaktere élvezhető olykor még vicces is. Mellette még Robert Pattison is nagy szerepet kap, akire valószínűleg a legtöbben a vámpírgyerekként emlékeznek. Akinek azonban csak az az egy szerepe maradt meg róla, meg fog lepődni ugyanis a fiatal színész jól teljesít Neil szerepében. Akit még kiemelnék az Kenneth Branagh, aki szabályosan lubickol a szerepében, élvezet volt nézni, ahogyan a férfi játszik és mindenképpen emlékezetes marad, mint Andrei Sator.

A látvány itt is nagyon szép és életszerű, köszönhetően annak, hogy Nolan ha tud ragaszkodik ahhoz, hogy ami történik az tényleg meg is történjen, és ne csak a cgi segítségével nézzen ki káprázatosan. Persze közel sem olyan lebilincselő a film vizuális megvalósítása, mint az Eredetnek vagy a Csillagok közötnek, de sokkal élethűbbnek hat, mint egy olyan alkotásban, amiben a színészek egy zöld fal előtt rohangálnak.

A zenét most furcsa módon nem az a Hans Zimmer szolgáltatta, aki az Eredetét, a Sötét lovagét vagy a Csillagok közöttét, hanem Ludwig Göransson, akinek olyan muzsikákat köszönhetünk, mint a Mandalorian, a Fekete párduc vagy a Venom dalai. A különbség azonban nem észrevehető: Göransson jól teljesít, sőt pazarul, a pulzáló zene ismételten a székhez bilincsel és nem ereszt minket.

Az akciójelenetek terén is sikerül újat nyújtania a produkciónak, ugyanis ez a legösszeszedetteb, legjobban megkoreografált filmje Chrisnek e téren. Az újítás pedig elsősorban az időinverziónak köszönhető, ami új alapokat ad egy-egy verekedésnek és sokkal színesebbé teszi azokat.

Sok a pozitívum, de ez nem azt jelenti, hogy nincs negatívum. Az első és legnagyobb hibája a filmnek, hogy rettentően siet. Ez lehet annak is az oka, hogy a Warner sürgette Nolant, hogy készítse el a forgatókönyvet, aminek az lett az eredménye, hogy hol hiányos, hol pedig még érthetetlen a cselekmény. Ezért is van az, hogy a dolgok megmagyarázására még jócskán várnunk kell, és hiába a film legfőbb elve, hogy érezzük azt, mi mégiscsak próbálunk értelmet nyerni abba, amit Chris kitalált. Én azonban biztos vagyok benne, hogy ez a rendezőnk fejében teljesen összeállt, viszont nehezen tudta azt papírra vetni, így félinformációkkal próbálja kiegészíteni az imént látottakat. Így is az alkotás két és fél órát számol, én azonban sosem ijedek meg a termetes játékidőtől, szóval, ha még egy fél vagy akár egy órát rászámolna a film és részletesebben, kicsit lassabb tempóval elmagyarázná, hogy mi is a lényeg és mi miért történik, sokkal nyugodtabban, kevésbé zengő fejjel jönnénk ki a teremből.

A másik nagyobb negatívum is ennek a rohanásnak róható fel: a karakterekről semmi nem derül ki. Még a főszereplőnkről sem. Egyedül Katnak sikerült megírni a részletes(ebb) történetét, a többiekről viszont a céljaikon kívül semmit nem tudtunk meg, amit sajnálok, hiszen már nem is lesz alkalmunk többet megtudni. Ennek a hátránya lett az, hogy igazán nem kötődünk senkihez, és azonosulni sem tudtunk velük. Persze a cselekmény rettentően izgalmas és ennek ellenére mégis izgulunk értük, azonban leginkább azért, hogy sikerüljön megállítani a fenyegetést és ne halljanak bele abba, hogy zúzzák az ellent.

Nolanhez hűen a csavarok sem maradhattak ki a filmből, amik jól sikerültek, de egy kicsit azért lehetett rájuk számítani, azonban a film utolsó öt percében sikerült összehozni egy olyan fordulatot, amire viszont végképp nem számítottunk.

Összességében ez a film közel sem lett Nolan legnagyobb alkotása, azonban úgy hiszem, hogy mindenképpen méltó hozzá. Kicsit sajnálom, hogy nem 100%-ig sikerült megértenem a rendező aspektusát, viszont harmadik vagy negyedik nézésre már valószínűbbnek tartom, hogy sikerül teljesen felfognom a döntések fontosságát és a cselekményt. A zene, a látvány és a hangulat is csodálatos és magával ragadó, ahogyan azt megszokhattuk Christopher filmjeitől, azonban a karakterek üresek és egysíkúak. Egy igazi kémes „mindfuck” filmről beszélünk, amin érződik a rendező kéznyoma és el sem lehet téveszteni, hogy kinek a tollából származik a forgatókönyv. Akik szeretik az elgondolkodtató, csavaros („Nolanes”) filmeket, amiken még a moziból hazajövet, sőt még napokig lehet gondolkodni, azoknak ez az alkotás egy kötelező darab. A filmet 80%-ra értékelem.