Marvel,és minden más

Marvel,és minden más

Nincs több Pókember az MCU-ban!-2019 Augusztusi filmhírek

2019. szeptember 05. - bindercsipesz

Minden hónapban rengeteg új filmes hírre derül fény, ezért úgy döntöttem, hogy minden hónap végén összeszedem azokat.aaa_1.png

Augusztus elején olyan feltételezések láttak napvilágot, miszerint a 2020-ban megrendezésre kerülő Örökkévalók című Marvel filmben Thanos, a Végtelen Háború és a Végjáték főgonosza, is szerepet kap majd. Ez azért lehetséges mivel az őt játszó Josh Brolinnak még tart a szerződése a Marvellel.

dikhe.jpg

2021-ben érkezik a Shang-Chi című Marvel film, és egyes feltételezések szerint egy kevésbé ismert képregényes karakter, Fing Fang Foom illetve Fah Lo Suee is szerepelni fog a produkcióban.

Az már biztos volt a Venom vetítése után, hogy idővel érkezni fog a film folytatása, viszont a rendező kiléte sokáig nem derült ki. Ám augusztusban végre fény derült erre. A rendező nem más lesz, mint Andy Serkis akit az Utolsó Jedikből, A Hobbit és a Majmok bolygója cimű filmekből ismerhetünk, sőt még a Fekete Párducban is nagyobb szerepet kapott. Én már izgatottan várom.

Még egy Marvel filmes hír. A Thor Ragnarökben megismert Korg már biztosan szerepelni fog a Thor 4-ben, illetve az is kiderült, hogy nagyobb szerepet fog kapni, mint eddig.thor_korg_0.jpg

Az ősszel indul be a Disney új streaming szolgáltatása a Disney plus. Mint azt tudjuk a Disney felvásárolta a Foxot és terveznek filmeket forgatni, ám azt kijelentették, hogy a kisebb bevételt termelő produkciók csak a Disney pluson kapnak helyet.

A Disney streaming szolgáltatásával kapcsolatban, valószínű, hogy a Disney több bevételt fog ebből szerezni, mint a Netflix, illetve az is kiderült, hogy többet is költenek rá, mint a riválisa.

Érkezik egy újabb Marvel sorozat is a What if…?, amiben ezek a Marveles karakterek már biztosan benne lesznek: Peggy Carter, Arnim Zola, Howard Stark, Abraham Erskine, Dum Dum Dugan, Thor, Nagymester, Loki, Korg, Jane, Hangya, Kurt, Hank Pym, T’Challa, Killmonger, Thanos, Nebula, Yondu, Korath, Kraglin, Sokkolóarc, Fury, Banner és Clint.maxresdefault_2.jpg

Az Oroszlánkirály lett minden idők legtöbbet termelő animációs filmje ezzel megelőzve a Jégvarázst.

Kiderült, hogy nem csak az Oroszlánkirályból, az Aladdinból és még sok más Disney filmből készítenek élőszereplős változatot, hanem még a Susy és Tekergőből is. Sőt ez a Disney plusos alkotás már előzetest is kapott.

Hamarosan érkezik a Gyűrűk Ura sorozat, ami a Gyűrű Szövetsége előtt fog játszódni. Ebben a hónapban az is kiderült, hogy 20 epizódosra tervezik az első évadot.

Egy érdekes hír is szárnyra kapott miszerint a 2019-es élőszereplős Aladdin folytatást kaphat.

Még egy érdekes Marveles hír is elhangzott, miszerint Loki szerepelni fog a 2021-ben érkező Thor 4-ben, ami érdekes a karakter sorsát tekintve. Én már annak is örültem, hogy saját sorozatot kap, de így még jobb lenne.

Még egy sorozatot elkaszáltak, ami egy DC sorozat, méghozzá a Krypton, aminek eddig csak két évada volt, de nagyon úgy tűnik, hogy már nem lesz harmadik.a_2.png

Még egy Disney plusos sorozatot jelentettek be, méghozzá egy Obi-Wan Kenobi sorozatot, aminek én nagyon örülök. Sokan kérték, hogy legyen egy saját filmje, de a Solo bukását tekintve, talán így még minőségibb munkát tudnak letenni az asztalra. A főszerepet Ewan McGregor fogja játszani.

A Toy Story negyedik része is elérte az egymilliárdos bevételt ezzel egy új rekordot döntött meg a Disney. Ugyanis egy éven belül sikerült elérnie öt produkciójuknak az egymilliárdos bevételt.

A Pókember: Idegenben lett a Sony legtöbb bevételt szerző filmje, illetve még egy pozitív hír a filmmel kapcsolatban, ugyanis a produkció visszakerült a mozikba 4 percnyi plusz anyaggal.

Ám van egy negatív hír, ami sok Marvel rajongót mélyen érintett (köztük engem is). Pókember sajnos „elhagyja” az MCU-t, ami azt jelenti, hogy innentől a Pókember filmekben nem szerepelhet az MCU-ra történő utalás.

A The Mandalorian egy elég király posztert és előzetest kapott. A trailerből kiderült, hogy a sorozatnak teljesen vadnyugatias hangulata lesz. Feltűnt benne sok új karakter és sok akció is. Én már nagyon várom.

Az is kiderült, hogy még több Marvel sorozat érkezik: a She Hulk, a Moon Knight és a Ms. Marvel. Engem legjobban a Moon Knight sorozat érdekel. Kíváncsian várom, hogy mit hoznak ki belőlük.aa_1.png

A D23-as expón az is kiderült, hogy biztosan érkezik a Fekete Párduc folytatása. Sőt még dátumot is kapott. A bemutató 2022. május 6.-án lesz. Az első rész nekem nagyon bejött remélem, ez sem okoz majd csalódást.

Ugyanezen a rendezvényen levetítettek egy speciális Star Wars előzetest, amiben új képsorokat kaptunk az idén decemberben érkező Star Wars 9-ből. Nagyon hangulatos előzetest raktak össze, ami teljes mértékben lázba hozta a rajongókat.

Remélem, hogy tetszett nektek ez a cikk, és hasznos volt a hírekkel kapcsolatban. További jó olvasást és filmezést! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelesmindenmas.blog.hu/api/trackback/id/tr6115042306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása