A múlt héten mozikba került Az Oroszlánirály élőszereplős filmje ezért elhoztuk nektek a kritikáját.

Története: A története egy az egyben ugyan az, mint a rajzfilm változatnak. Persze gondoltuk, hogy mivel ez egy élőszereplős változat nem fognak rajta változtatni. Tettek bele plusz jeleneteket, játékidőben hosszabb volt, mint az elődje. Hiába egyezik a története, egy pár mondattal összefoglalnám azt. Mufasa királynak megszületett a fia, aki majd átveszi a helyét a trónon, ám a király testvére Zordon, még mindig haragszik a bátyjára, amiért nem ő irányítja a „királyságot”. Bosszút forral ellene. Megöli Mufasa-t és elűzi a fiatal fiát, majd átveszi a király szerepét és betelepíti a hiénákat.Röviden összefoglalva a történet erről szól. Spoilerek nincsenek a filmben (mert a történet a jól megszokott 1994-es) ezért ebben a kritikában nem is szánok neki külön részt. Sokan azt gondolnák, hogy ez egy negatívum, de mivel ez egy remake, egy élőszereplős változat, ezért várható volt, hogy nem egy új történettel állnak elő. Annak azért örültünk volna, hogyha raknak bele plusz jeleneteket. Megtudhattuk volna, hogy mi történt Zordon és Mufasa között stb. Ezután megkérdezhetjük magunktól (jogosan) hogy akkor mi újat tud mutatni nekünk az alkotás. Egy jó pár dolgot.

Kezdjük a látvánnyal. Az állatok kidolgozása valami eszméletlen élethű, nagyon realisztikusra sikerültek. Minden egyes szőrszál/toll nagyon gyönyörű és ez a film egyik erénye. Új színbe tünteti fel a napfelkeltét és az állatok mindennapjait. Bár vannak szereplők, akiknél nehéz észrevenni a különbséget, mint például a nőstény oroszlánoknál, de például Zordonnál nagyon szépen kivehetők a hegek, a sörényének a színe, és nem keverjük össze sem Mufasaval sem Simbával.

A szinkronhangok is cserét kaptak, de nem csalódunk bennük. Az eredeti hangjuk nagyon jók, nagy dicséret jár a disneynek a castingért. Olyan nevek szerepelnek köztük, mint Donald Glover (felnőtt Simba), Beyoncé (felnőtt Nala) és James Earl Jones (Mufasa). A magyar hangoknál már sajnos más a helyzet. Vannak olyan szinkronhangok, akik egyáltalán nem illenek a karaktereikhez. Sajnos ez érthető, mivel a magyar szinkronszínészet válságban van. Persze itt is feltűnik egy két kedvenc, mint például Elek Ferenc (Zazu) és Seszták Szabolcs (Kamari).

A zenéken azon kívül, hogy más énekelte nem változtattak. Volt olyan dal, amiből csak részletet kaptunk, nem a teljes hosszában, ilyen Zordontól a Készülj hát. Felcsendültek olyan zenék, mint az Élet az úr, A trón úgy csábít, Hakuna Matata és az Érzed már a szív szavát. Jó volt újra hallani a dalokat az élőszereplős változatban.

A filmnek egy nagy hibája van. Nem képes az érzelmeket úgy kifejezni, mint a rajzfilm. Mufasa halálát Simba úgy reagálja le mintha a fagyijáról leesett volna a gombóc (pedig az apját vesztette el), és hiába halljuk a hangján hogy sír, az arca nem ezt fejezte ki. Az örömet sokkal könnyebben fejezi ki, mint a szomorúságot, így nem tudjuk sajnálni Simbát, mert olyan mintha Ő sem sajnálná apja halálát.

Térjünk rá a karaktereket. A karakterek jelleme szinte egy az egyben a rajzfilmben látottaké, de ha eltekintünk attól, hogy ez egy remake, és hogy nem ez az első Oroszlánkirály film akkor így is izgalmas és különböző karaktereket kapunk. És egyik sem sablonos, aminek nagyon örülök. Igaz, nem mertek kockáztatni, ami szerintem ebben a helyzetben jó döntés. Ki tudja mi sült volna ki belőle, hogyha változtatnak egy-egy állat jellemén.

Simba és Mufasa kapcsolata 25 év után is működik. Timon és Pumba még mindig a kedvencünk, a páros jól kiegészíti egymást. Zordon a filmbe abszolút kedvenc szerintünk még mindig nagyon jó gonoszt sikerült összeraknia a Disney-nek. A hiénák most kevésbé bugyuták, mint az 1994-es alkotásban, nem szerepelnek többet a kelleténél. Rafiki egy kicsit háttérbe szorul, ami nem probléma. Zazu is jó szereplő, még mindig vicces, olykor idegesítő madár.

A produkciónak a történet és a karakterek hasonlósága, a zene és a szavanna látványa miatt sikerült visszaadnia a rajongóknak az 1994-es film feeling-jét, és itt ez a lényeg. Nem arra fektették az energiát, hogy új történetet és szereplőket kreáljanak, hanem arra hogy a felnőtteknek visszaadják a régi film pillanatait és a gyerekeknek pedig egy új történetet meséljenek el. Azt akarták elérni, hogy akiknek nagy kedvence volt az első azok könnyes szemmel távozzanak a teremből.

Összességében nem csalódtam a filmben. Nem mutatott újat, ami nem feltétlenül baj, mert ez egy remake, és ha jobban belegondolunk, arra szolgál, hogy élőben is viszontláthassuk kedvenc karaktereinket. Sokan azt mondják, hogy csak azért készült, hogy a Disney még több pénzt szerezzen és megdöntse a remakejei között a rekordot (ami egyébként sikerült is, ugyanis a nyitóhétvégén 185 millió dollárt hozott össze a film, ezzel megelőzte az eddigi csúcstartó Szépség és a Szörnyeteget) ami benne van a pakliban, de én nem vagyok mérges vagy csalódott, amiért elkészült. Kritikai szempontból megbukott a film (a Rotten tomatoeson 52%-on áll) de a nézők nagy részének bejött (89%).

Egy látványos, történetben elődjéhez hasonló filmet kaptunk, ami garantáltan könnyet csal a régi lovasok szemébe. Az alkotást 75%-ra értékeljük.